Szépművészeti Múzeum
Szépművészeti Múzeum
A Szépművészeti Múzeum megújult épülete és kiállításai 2018 októberében nyitotta meg kapuit.
Programok és események
Szépművészeti Múzeum
1146, Budapest, Dózsa György út 41., Hősök tere







Bemutatkozás

A Szépművészeti Múzeum felújított Román Csarnoka
Az 1906-ban megnyílt Szépművészeti Múzeum gyűjteményeinek sokrétűsége és történeti folyamatossága, valamint a mesterművek nagy száma miatt előkelő helyet foglal el Európa legrangosabb közgyűjteményeinek sorában. A Szépművészeti Múzeum az egyetemes és a magyar művészet emlékeit mutatja be az ókortól a 18. század végéig. Állandó kiállításain többek között Raffaello, Giorgione, Dürer, Holbein, Cranach, Tiziano, El Greco, Rubens, Van Dyck, Velázquez, Murillo, Poussin, Goya, Reynolds és Constable remekműveivel találkozhatnak a látogatók.
A múzeum történetének legnagyobb léptékű rekonstrukcióját követően, 2018 végén nyitott meg újra. Hét évtized után eredeti szépségében újult meg és vált ismét látogathatóvá a közönségtől hetven éven át elzárt, középkori bazilika belsejét idéző Román Csarnok. A rekonstrukcióval párhuzamosan az állandó kiállítások is megújultak: az intézmény az ókori kultúrák – az egyiptomi és az antik gyűjtemény – bemutatása mellett az 1800 előtti képzőművészet otthona lett.
Közelgő programok és események
SZÉPMŰ ÁLLANDÓ BÉRLET
GYERE GYAKRABBAN, LÁSS TÖBBET, ISMERD MEG JOBBAN!
Szépművészeti Múzeum Bérlet
MS mester és kora
A kiállítás a késő középkori magyarországi művészet egyik legjelentősebb alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát mutatja be.
Szépművészeti Múzeum Kiállítás
Utazó bőrönd – családi társasjáték
A társasjátékkal haladva a kiállításban a csapatmunka és az eszmecsere során az egész család jól szórakozik, miközben a gyerekek tájékozódása, vizuális memóriája és szókincse is fejlődik.
Szépművészeti Múzeum Program
Állandó kiállítás
A Szépművészeti Múzeum az egyetemes és a magyar művészet emlékeit mutatja be az ókortól a 18. század végéig.
Szépművészeti Múzeum Állandó kiállítás
A logika rendszerei – a rendszerek logikája: Agnes Denes művészete
Szépművészeti Múzeum Időszaki kiállítás
Rövidülő jövő - Modern és kortárs alkotók kései korszakai
A Grafikai Gyűjtemény 2023-ban indított, az új szerzeményeket gyűjteményi kontextusban bemutató kiállítássorozatának utolsó állomásán kései alkotóperiódusban készült rajzokat és sokszorosított grafikákat mutatunk be.
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Megelevenedő középkor
Lépjen be a múlt kapuján és élje át a történelmet különleges programunkon!
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
MS mester és kora közelről
Kiállításaink tárlatvezetéssel még nagyobb élményt nyújtanak!
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei
A 60 perces tárlatvezetés során az Ókori Egyiptom című kiállítás kiemelt műtárgyain keresztül mutatjuk be az egyiptomi civilizáció művészetét, szimbólumrendszerét, hitvilágát.
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Mama, nézd! – Úttalan utakon
A Mama, nézd szezonzáró júniusi alkalmán képzeletbeli utazásra indulunk. Korokon, tájakon és régmúlt történeteken átívelő mesés kalandban lesz részünk.
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Rendhagyó tárlatvezetések az MS mester és kora kiállításban
Jöjjön el, és fedezze fel velünk a titokzatos MS mester világát!
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Szellemi fitnesz - Kalandozás az ókorban – fogadalmi szobrok és szerencsehozó amulettek
A Nemzeti Galériában már évek óta nagy sikerrel futó program mostantól a Szépművészeti Múzeumban is várja a 60 év feletti látogatókat!
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Kurátori tárlatvezetés a Rövidülő Jövő kiállításon
Bódi Kinga és Bodor Kata kurátori tárlatvezetése a Rövidülő Jövő kiállításon.
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Szombati Szemezgető – Láss mögé
Játékos, érdekes, különleges!
Szépművészeti Múzeum Program
Középkori műhelytitkok
Ismerje meg a középkori festőműhelyek titkait!
Szépművészeti Múzeum Program
Szia, Szépmű! – Vakáció messzi tájon
Nyakunkba vesszük a világot, hogy felfedezzük Itália legszebb városait és tájait. Mindeközben megismerkedünk a messzi tájak festőivel, és jó turisták lévén a fényképezőgép ősével. Hazafele egy bécsi palota parkjában pihenünk meg, ahol a kerttervezésben is részt veszünk.
Szépművészeti Múzeum Családi program
Múzeumi Hűsölő – Játsszuk azt, hogy...
Vajon mi történik a festményben? Kik a szereplők és mire gondolhatnak? Ha belehelyezkedünk egy kiválasztott karakter szerepébe, akkor hogyan érzékelnénk a festmény további részleteit magunk körül?
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Múzeumi Hűsölő – Szobrok közt hűsölő
Míg odakint egyre magasabbra kúszik a hőmérő higanyszála, a múzeum régi szobrai a múzeum egyik klimatizált terében hűsölnek boldogan. Látogassuk meg őket együtt és derítsük ki, hogy melyikük rejt egy titkos kis rekeszt, melyik kezdene megolvadni, ha kitennénk a tűző napra és mely...
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Slow-vezetés | Rövidülő jövő
A slow-vezetések alkalmával lassú, meditatív szemlélődésre hívjuk a képek újszerű befogadására nyitott látogatókat.
Szépművészeti Múzeum MúzeumMerülés
Múzeumi Hűsölő – Titkos kertek virágai
A virágok nem csupán szépségükkel ragadják meg a figyelmünket – titkos üzeneteket rejtenek a festményeken. Vajon mit üzent a középkori hívőknek az oltárképeken pompázó írisz? Miért díszítették a reneszánsz paloták falait liliomok? Hogyan váltak a holland polgári otthonok részévé ...
Szépművészeti Múzeum Tárlatvezetés
Liget+ információk
Látogatási információk