Lipchitz. A kubista szobrász

A szobrokat, egyedi és sokszorosított grafikákat is felvonultató tárlaton Lipchitz korai kubista alkotásain túl az életmű szinte minden fontos periódusából mutatunk be műveket, és a szobrász szakmai-baráti kapcsolatrendszere is kirajzolódik.

Lipchitz 1909-ben, tizennyolc évesen érkezett Párizsba, majd 1911-től az avantgárd művészek egyik kedvelt negyedében, a Montparnasse-on bérelt műtermet. Az itt töltött évek alatt több kortárs művésszel, többek között Amedeo Modiglianival és Diego Riverával is szoros barátságot kötött. Rivera révén találkozott először Pablo Picassóval és más kubista művészekkel, akik jelentős hatással voltak látásmódjára, művészeti fejlődésére. Lipchitz hamar felismerte, hogy a festészetben kikísérletezett kubizmus milyen lehetőségeket rejt a szobrászat területén. Zenélő, fürdőző alakjain, harlekinjein azt kutatta, hogyan hozható létre az autonóm kubista szobrászati formanyelv.

Lipchitz 1930-as években készült művein a formák egyre nyitottabbá, lendületesebbé, a szobrok felülete pedig expresszívebbé vált. Ezeknek a hagyományos figurafelfogáshoz visszatérő munkáknak a két, egymással interakcióba lépő, mozgásában szinte összeolvadó alak kapcsolata volt a központi problémája. A „küzdelem” motívumát mitológiai és bibliai témákon dolgozta fel, melyek nácizmus- és háborúellenes állásfoglalásokként nyertek aktuális jelentést.

A német megszállást követően Lipchitz előbb Dél-Franciaországba menekült, majd 1941 nyarán New Yorkba költözött, ahol egy éven belül galériát és öntőműhelyt is talált. Amikor a háborút követően, 1946-ban először tért vissza Párizsba, a francia köztársasági elnök – több évtizedes művészi munkájáért – Becsületrenddel tüntette ki.

A kiállítás és a katalógus koncepcióját kidolgozta és a kiállítást rendezte Geskó Judit és Somodi Anett. A kurátorok művészettörténész munkatársa Sodics Dominika.

Együttműködő partner: Volkswagen Magyarország