Fonó Zenekar, Pál Eszter, Muzicka (SK): Felföldi utakon

December 16.
19:30
90 perc
Koncertterem
Jegyárak: Teljes árú belépő: 4000 Ft
A Magyar Zene Háza Tájak és zenéik című tradicionális magyar népzenei sorozatában ezúttal a Felvidék szerepel a fókuszban.

AgócA Felföldi utakon című esten Agócs Gergely és formációja, a Fonó Zenekar a házigazda, a szlovákiai táncházmozgalom egyik úttörő formációja, a pozsonyi Muzička zenekar és Pál Eszter énekes a vendégek.

Agócs Gergely így foglalja össze az est lényegét: „A 1985 nyarán, középiskolás diákként indultam először népzenei gyűjtőútra. Az akkori lakóhelyemtől, Fülek városától 5 kilométerre található Füleksávolyba vettem az irányt. Gyalog mentem, kölcsönkapott kazettás magnetofonnal és kazettával felszerelkezve. A dalok, amiket első gyűjtőutamon rögzítettem, azok egyszerű, letisztult előadásmódja, a szívélyes fogadtatás és egyáltalán, a gyűjtés varázslatos hangulata meghatározták a későbbi érdeklődésem, szakmai irányultságom fő irányát. A népzene gyűjtését hivatásomnak választottam. Az első gyűjtéseim a Fülek környéki falvak vokális hagyományát rögzítették, de a figyelmem az instrumentális zenefolklór irányába is kiterjedt. A dalok felvételei mellé, a környék pásztorainak jóvoltából a szaporodó kölcsönkazettákra csakhamar került tárogató-és furulyajáték, majd egy év sem telt el, és gyűjteményemben már hivatásos cigányzenészek felvételei is szerepeltek. A gyűjtéseim az 1990-es évekre kiterjedtek a szlovákiai magyarlakta régiók teljes területére, de az érdeklődésem ekkor már kinyílt a szlovák, a cigány, majd később a szlovákiai ruszin, német, horvát és gorál zenefolklór irányába is. A népzenei magángyűjteményem ma több mint 180 szlovákiai településről tartalmaz zenefolklorisztikai adatokat. A „Felföldi utakon” című produkcióban nagyrészt az elmúlt 37 esztendő során rögzített népzenei felvételeim alapján készült összeállítások segítségével szeretnénk bemutatni e táj népzenei arculatát. Nagy örömömre szolgál, hogy saját társulatom, a Fonó Zenekar tagjai mellett a koncerten közreműködik a szlovák táncházmozgalom egyik úttörő formációja, a pozsonyi Muzička zenekar, valamint velünk lesz a kárpátaljai származású Pál Eszter énekes is.”

Kategória: Koncert
Látogatási információk

A rendevény ültetett, a vásárolt jegyek nem székhez kötöttek, helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

 

ruhatár használata ingyenes és a kiállítások, rendezvények látogatása esetében kötelező. A csomagokat, bármilyen méretű hátizsákot, esernyőt és táskát kötelező a ruhatárban elhelyezni.

 

Az online megváltott belépőjeggyel, az első két óra parkolás a Múzeum Mélygarázsban ingyenes az előadás napján. Kérjük Önöket, hogy parkolójegyeiket érvényesítsék a Magyar Zene Háza információs pultjánál a koncert előtt.

Helyszín

Magyar Zene Háza
1146, Budapest, Olof Palme sétány 3.
Go to the institution's page