Stravinsky tükörben 3. – Ikonok és mozdulatok

közreműködnek: a Concerto Budapest zenészei
vezényel: Dénes-Worowski Marcell
házigazda: Batta András

Batta András szavaival vezetjük fel az esteket:
Úgy tíz évvel ezelőtt voltak sorozataink Keller Andrással és a Concerto Budapesttel: zeneszerző-portrékat vittünk közelebb intenzíven érdeklődő hallgatóságnak zenében és szóban. „Szereti Ön...?” – tettük fel a régi, híres film címére utalva a kérdést. Érdekes, hogy épp Brahmsról nem sorozat. Mint ahogyan Stravinskyról sem. Lehet Stravinskyt szeretni? Fiatal koromban általában távolságtartón viselkedett vele a magyar táradalom zenész és zenekedvelő rétege, noha 1962-ben személyesen vezényelte a Zsoltárszimfóniát az Erkel Színházban. Stravinsky sokáig „gyanús” volt Kodály és Bartók országában. Nevéhez nem kapcsolódott mozgalom vagy ideológia, nem akarta megváltani a „világot”, és – Magyarországról nézve – botrányosan gyorsan váltogatta stílusait. Fokozta az idegenséget, hogy tartós lakhelyeit is cserélgette (szándékosan nem írom, hogy hazáját, mert az élete végéig Oroszország maradt). Huzamos ideig élt Svájcban, Franciaországban, s végül az Egyesült Államokban. Persze hatása elvitathatatlan volt, elsősorban Bartókra, később más magyar komponistákra is. De Kodályt hidegen hagyta. Halála (és Kodály halála) után fedeztük föl – viharos élményként – a hetvenes években. Akkoriban jelent meg magyarul Eric Walter White máig alapműnek számító könyve Stravinskyról. Elkezdtük csodálni Stravinsky tükörképét. De melyiket? Kiderült, hogy nagyon is egységes életmű az övé, csak a portré változatos. A „mutatványos” sokféle maszkot használt. Ezeket a maszkokat hozzuk közelebb, sőt: nézünk mögéjük a „Concerto” művészeivel három berszélgetős-zenélős esten a Magyar Zene Házában, a sokatmondó cím szellemében: „Stravinsky tükörben”. Izgalmas lesz, mert a tükörbe nemcsak mi nézünk bele, hanem – képletesen – Stravinsky is. Ugyanis egymásra reagáló, egymást tükröző műveket választottunk a nagy életműből, egy-egy hívószó alapján.

Végül a harmadik esten „ikonok és mozdulatok” tükrözik egymást, azaz a mozdulatlanság (Fúvós szimfóniák) és a vonósok hajtotta mozgás (Concerto in Re – az un. „Bázel” Concerto) kerül szembe, és érzékelteti Stravinsky ihlet-fűtötte, félelmetes mesterségbeli tudását az „ars” középkori-reneszánsz jelentésének értelmében. A harmadik koncert záródarabja és egyben a sorozat fináléja a csodás Mise lesz, amely ősiségében és modernségében, kereszténységéen és pogányságában a Teremtő – Stravinsky művészetét végig meghatározó sugallatát sűriti hangokba szigorú, szertartásos formában. Sorozat valamennyi kiválasztott műve kamarazeneként, emberközelben hangzik el a Concerto legkiválóbb muzsikusainak előadásában, a Zene Háza különleges hangulatú üveg-termében.