MÚZEUM+ SZECESSZIÓ

Május 14.
18:00
240 perc
Teljes árú: 6800 Ft Kedvezményes*: 3600 Ft (Azon látogatóink számára, akik normál nyitvatartás alatt legalább 50% -os kedvezményes jegyre jogosultak illetve Pártoló Baráti Kör tagok.)
A MÚZEUM+ programok közreműködő partnere 2025-ben a Yettel

A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású, Az élet művészete című kiállítása a magyar plakátművészet első aranykorát mutatja be, amely a 19. és 20. század fordulóján a szecessziós stílus jegyében bontakozott ki. A tárlaton mintegy 120 plakát szerepel, Rippl-Rónai József, Vaszary János vagy Ferenczy Károly alkotásai mellett feltűnnek plakátra szakosodott művészek is, mint Faragó Géza vagy Biró Mihály. A kiállítás a plakát fejlődését és magyarországi kezdeteit nemzetközi kontextusban mutatja be, szerepeltetve a műfaj legnagyobbjait: Alfons Mucha, Gustav Klimt, Henri de Toulouse-Lautrec és mások műveit. A plakáthoz kapcsolódva a szecessziós nőideálok és a korszak iparművészete egyaránt középpontba kerülnek.

A Múzeum+ program résztvevői Katona Anikó művészettörténész kurátori tárlatvezetésén, valamint Csepelyi Adrienn író-újságíró szubjektív sétáján ismerhetik meg ezt az aranykort. A kreatív szellemű látogatók szecessziós plakátot készíthetnek és haza is vihetik a kiállítás egy darabját. E nagyszabású válogatás mellett az Élőhely. Természet- és tájkonstrukciók, valamint a Nemes Lampérth József-tárlathoz kapcsolódóan is sor kerül egy-egy izgalmas kurátori tárlatvezetésre. A kellemes tavaszi esten mindemellett a Big Ben teaház finom italaival, az állandó gyűjteményekben szervezett tematikus tárlatvezetésekkel, könyvbemutatóval, valamint Gáspár Károly zongorista jazzkoncertjével is várjuk önöket.

 

TÁRLATVEZETÉSEK AZ ÉLET MŰVÉSZETE CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN

A tárlat felvillantja a polgári otthonok világát, a századforduló városi éjszakai életét, a kávéházak hangulatát, bemutatja a városi nők öltözködését, szokásait, a korban népszerű szabadidős tevékenységeket, kitér a biciklizés forradalmára, a gyógyfürdők látogatására és megidézi a csillogó bálokat.
Helyszín: földszint, Az élet művészete című kiállítás.
A tárlatvezetések várható időtartama: 45−50 perc.

18.15 A szecessziós plakátművészet remekművei | Katona Anikó művészettörténész kurátori tárlatvezetése
Hogyan született meg „az élet művészete”, azaz az utcák hirdetőoszlopain megjelenő, művészi minőségű falragasz? Milyen technikával készültek a plakátok? Mi inspirálta az első tervezőket és mit gondoltak a századfordulón arról, hogy milyen a jó plakát? Milyen sajátos irányok alakultak ki a szecesszión belül és hogyan jutott el Párizsból Budapestre az új divat? A kurátori tárlatvezetés során megismerhetjük ezt a különleges, a korban újnak számító műfajt, és sok érdekességet tudhatunk meg a kiállítás összeállításának kérdéseiről, a válogatás szempontjairól, illetve a kutatás izgalmas fordulatairól is.

19.30 Popkulturális társasutazás Csepelyi Adrienn író, újságíró vezetésével
Csepelyi Adrienn rendhagyó tárlatvezetéseinek talán sosem volt még olyan testhezálló terepe, mint Az élet művészete című plakátkiállítás. A szubjektív séta egy popkulturális társasutazás lesz zenével, irodalommal, meghökkentő tényekkel és sok vidámsággal. (Nyugalom: társ nélkül is ugyanolyan élvezetes!) Öveket becsatolni, irány a szecessziós kiállítás!

A tárlatvezetések várható időtartama: 25−30 perc

19.15 Szecessziós nőideálok | Bali Bettina múzeumpedagógus tárlatvezetése
A plakátok egyik legfontosabb motívuma a nő, aki az öntudatos nagyvilági dámától az éteri múzsáig a legkülönbözőbb szerepekben tűnik fel.

20.00 és 20.45 Tárgyak bűvöletében. A szecesszió iparművészete | Petrőcz Evelin művészettörténész tárlatvezetése
Az új kor új formákat kívánt, a szecesszió pedig a teljes emberi környezet átalakítására törekedett, így virágzott az alkalmazott művészetekben. Ismerjék meg a szebbnél szebb Zsolnay porcelánokat és a századfordulós polgári otthonok bútorait!

ARtmemes
Megfér egymás mellett a humor, a mémek és a 19. századi művészet? Keresd a megjelölt műtárgyakat, amiket kiterjesztett valóság (AR) segítségével mémekké alakíthatsz. Válaszd ki a kedvenceidet és meg is oszthatod őket.

 

TÁRLATVEZETÉSEK AZ ÁLLANDÓ GYŰJTEMÉNYBEN
A tárlatvezetések várható időtartama: 25−30 perc

18:25, 18:55, 19:25 Művészet és humor | Elek Péter humorista, a Dumaszínház Stand Up Comedy előadójának tárlatvezetése a Yettel jóvoltából
Ki mondta, hogy egy múzeumi látogatásnak komolynak kell lennie? Elek Péter humorista rendhagyó időutazásán a stand up műfaja és a 19. századi festészet találkozik. A nevetés garantált!
Helyszín: I. emelet, 19. századi állandó kiállítás, Szalonfal

18.15, 19.15 és 20.15 Rippl-Rónai József, a századforduló magyar zsenije | Sepsey Zsófia művészettörténész tárlatvezetése
Rippl-Rónai József a magyar képzőművészet megkerülhetetlen alakja, akit pályája elején nagyban inspirált a szecesszió művészete. A kalitkás nő, Piacsek bácsi, Lazarine és Zorka e korszak meghatározó alkotásainak vissza-visszatérő szereplői. Rippl-Rónai a párizsi művészvilág elismert alkotója volt, de a nyüzsgő, nagyvilági Párizs helyett végül mégis Kaposvárt választotta.
Helyszín: II. emelet, Rippl-Rónai-nyaktag

 18.30, 19.30 és 20.30 A magyar népművészet igézetében. A gödöllői művésztelep | Váczi Mária művészettörténész tárlatvezetése
A magyarországi szecesszió szellemisége és összművészeti törekvései a gödöllői művésztelepen bontakoztak ki a legnagyobb teljességükben. A népművészet formakincséből építkező remekművekből szemezgetünk a tematikus tárlatvezetésen.
Helyszín: II. emelet, Modern idők című kiállítás

 

TÁRLATVEZETÉSEK AZ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOKBAN
A tárlatvezetések várható időtartama: 40−45 perc

19.00 Kint és Bent | Koronczi Endre képzőművész és Petrányi Zsolt művészettörténész dialógusban az Élőhely-kiállításban
Koronczi Endre képzőművész, a 2026-os Velencei Képzőművészeti Biennále magyar kiállítója a művészeti praxisának a legnagyobb részét a természetben folytatja. Az időszaki kiállításon Petrányi Zsolt kurátor és Koronczi Endre közösen mutatják be, illetve beszélgetnek a válogatásban látható művekről, amelyek 150 év művészettörténetét felidézve az ember, természet és művészet viszonyait boncolgatják.
Helyszín: II. emelet, Élőhely. Természet- és tájkonstrukciók című kiállítás

19.15 Nemes Lampérth József, a különös zseni | Rödönyi Rita művészettörténész kurátori tárlatvezetése
Nemes Lampérth József a 20. század elején kibontakozó avantgárd művészeti mozgalmak egyik jelentős képviselője. Bár tragikusan fiatalon, mindössze harminchárom évesen halt meg, így életműve igen szűkre szabott, jelentősége és a kortársaira, illetve a későbbi magyar művészetre kifejtett hatása vitathatatlan. Az avantgárd festő életéről és művészetéről a Szépművészeti Múzeummal és az itt dolgozó kollégákkal kialakult baráti kapcsolatán keresztül emlékezünk meg.
Helyszín: I. emelet, A festő és a múzeum. Nemes Lampérth József (1891–1924) emlékkiállítás

 

 

19.00-21.00 | WORKSHOP Szecessziós plakátkészítés
Kecses nőalakok, hajladozó vonalak, látványos reklámok. A szecessziós plakátok megismerése után csatlakozzon kreatív workshopunkhoz, ahol kedvenc részleteit összegyűjtve, kollázstechnikával új kompozíciót alkothat! Művét koronázza meg egy egyedi felirattal, a kiállításra tervezett különleges betűk felhasználásával!
Helyszín: Csontváry-forduló

 

19.00 Fókuszban a nemzetközi gyűjtemény. Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés
A program várható időtartama: 60 perc
Nemrég jelent meg a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének 19. századi remekműveit bemutató vezetője, amely a friss kutatási eredményekre alapozva közel 260 műtárgy leírását tartalmazza. A könyv megjelenésének alkalmából rendezett kabinetkiállítás műteremábrázolásokon keresztül a művészek és modellek összetett kapcsolatára fókuszál.
Az új kötet, valamint a kiállítás kapcsán Kovács Anna Zsófia és Tóth Ferenc művészettörténészek, Takács Lídia grafikus, valamint Lovass Dóra esztéta beszélgetnek. Moderátor: László Zsófia művészettörténész.
A kerekasztal-beszélgetést követően egy kurátori tárlatvezetésen is részt vehetnek Lovass Dóra esztétával a Művészek és modellek című kiállításban.
Helyszín: I. emelet, 1800 utáni nemzetközi gyűjtemény

 

18.00-21.00 | TEAHÁZ Big Ben Teaház
Sétáljunk egyet a csodás tavaszi napsütésben, egy virágaitól illatos pisztáciaültetvényen, kezünkben tejszínes málnás fagylalttal! Mindezen illatok és ízek most a csészénkből ragyognak ránk! Egy másik teában akár napérlelte édes mangókockák, esetleg alma, sárgadinnye, papaya, ananász, narancs, vagy éppen tengerisó-szemek, sáfrány és mexikói csili köszön vissza, amely az idei tavasz teaszenzációja.
Helyszín: Csontváry-forduló

 

18.00-21.30 ZENE Gáspár Károly zongorista fellépése
Gáspár Károly zongorista-zeneszerző a hazai jazzélet egyik meghatározó alakja. Eddig három trió- és egy szólóalbuma jelent meg, ezek közül kettőt Fonogram-díjra jelöltek. A zongorista alkalomról alkalomra bebizonyítja, hogy a jazz lehet magával ragadó, könnyen befogadható, felhőtlen szórakozást nyújtó zenei élmény – így lesz ez minden bizonnyal ezúttal is.
Helyszín: I. emelet, kupolatér

 

RÉSZVÉTELI INFORMÁCIÓK

A rendezvény érvényes Múzeum+ jeggyel látogatható.
Az eseményre helyszíni jegypénztárainkban is lehet belépőjegyet váltani.

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, amelyet a Galéria saját felületein, kiadványaiban, illetve promóciós anyagain felhasználhat. A látogatók ennek kapcsán semmilyen követeléssel nem élhetnek a Galériával, a felvétel készítőivel, illetve jogos felhasználójával szemben.

HELYSZÍN: Budavári Palota, Magyar Nemzeti Galéria, 1014 Budapest, Szent György tér 2.

Kategória: Kiállítás Tárlatvezetés
Látogatási információk

A rendezvény érvényes Múzeum+ jeggyel látogatható.

TELJES ÁRÚ: 6800 Ft

KEDVEZMÉNYES*: 3600 Ft (Azon látogatóink számára, akik normál nyitvatartás alatt legalább 50% -os kedvezményes jegyre jogosultak illetve Pártoló Baráti Kör tagok.)

 * Kedvezményes jegy váltására jogosultak, akik az időszaki kiállításainkat díjtalan belépővel, vagy legalább 50%-os kedvezménnyel látogathatják; illetve a Baráti Kör Pártoló tagjai vagy az MNG Állandó bérlettel rendelkezők.

Múzeum+ ideje alatt nem érvényesek a rendes nyitva tartási idő alatti kedvezmények. Díjtalan belépő nem igényelhető – kivéve a Baráti kör Mecénás tagokat, akik 2025-ben is ingyenesen vehetnek részt a Múzeum+ eseményeken a Baráti Kör felé történő előzetes regisztrációt követően.

Helyszín

Magyar Nemzeti Galéria
1014 , Budapest, Szent György tér 2.
Go to the institution's page