Páll Éva – Míves Mesterségek

Július 06.
10:30
60 perc
Szabadtéri színpad
Jegyárak: Teljes árú belépő: 2000 Ft
Népzenei koncert a hagyományos mesterségek jegyében

mese, ének, tánc: Páll Éva
mese, ének tánc: Bolgovics Gergő
hegedű: Kovács Márton
cimbalom, harmonika: Barcza Zsolt
brácsa: Fekete Márton
nagybőgő: Musa József

 

Páll Éva a magyar népi hagyomány egyik leghitelesebb tolmácsa a mai, fiatal korosztály számára. Míves mesterségek című műsora is ezt a célt szolgálja: bemutatni hajdanvolt, nagy megbecsülésnek örvendő mesterségeket mondókák, mesék és mindenféle játék segítségével! Sőt, nem csak e foglalkozásokat, hanem a magyar népzenei hagyomány legjavát is, nagyszerű közreműködők segítségével! Aki tehát ellátogat erre a míves népzenei koncertre szabadtéri színpadunkra, magával vihet valamit a régi idők szelleméből nemcsak a szívében, hanem a fülében is!

Történetünk a fonóházban kezdődik. A lányok és asszonyok fonják a fonalat a kenderből. A takács vásznat készít belőle, majd a szabó a kész anyagból ruhát varr. Ezután jöhet a lábbeli: a suszter és a csizmadia nem egy kaptafára készíti termékét, hanem gondosan a vevő lábára igazítja. Kalandozásunk a fazekasoknál folytatódik, és megtudhatjuk, hogy mi történik, ha eltörik, vagy kilyukad a fazék: szerencsére van aki megcsinálja, mert a drótos faládájában benne vannak a szerszámok, kezében pedig a tudomány. A kovács lovat patkol Ferkónak, de törött tojást bizony kovács
sem forraszt össze. A molnár felönti a búzát a garatra, onnan csurog le egyenesen a két malomkőre. Ezt aztán szitálja, rostálja a mester. Ha már van liszt, akkor a nótázós kedvű pékek sem maradhatnak ki a sorból, éjszaka készítik a friss kenyeret, kiflit, zsemlét, kalácsot. Sütni bizony nem csak a pékek tudnak! A leányokat abban az időben már gyermekként megtanították a ház körüli teendőkre, hogy aztán amikor eladó sorba kerülnek, ne hozzanak szégyent a családra. A nagyobbak összejönnek, gyúrnak, dagasztanak, sütnek serényen, s a mulatságba azzal várják este a legényeket. A bálnak csak akkor van vége, mikor elfogynak a finomságok. Na de okosak ám ezek a lányok, mert annyi mindent vittek, hogy késő estig kitartott.

Kategória: Koncert Ifjúsági/családi Tradicionális zene
Látogatási információk

A rendezvény ültetett, a vásárolt jegyek nem székhez kötöttek, helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

 

ruhatár használata ingyenes és a kiállítások, rendezvények látogatása esetében kötelező. A csomagokat, bármilyen méretű hátizsákot, esernyőt és táskát kötelező a ruhatárban elhelyezni.

 

Az online megváltott belépőjeggyel, az első két óra parkolás a Múzeum Mélygarázsban ingyenes az előadás napján. Kérjük Önöket, hogy parkolójegyeiket érvényesítsék a Magyar Zene Háza információs pultjánál a koncert előtt. Az ajánlat egyéb parkolási kedvezményekkel nem összevonható. 

Helyszín

Magyar Zene Háza
1146, Budapest, Olof Palme sétány 3.
Go to the institution's page