Herczku Ágnes: Emlékül

December 30.
19:30
90 perc
Koncertterem
Jegyárak: Teljes árú belépő:4000 Ft
Herczku Ágnes Emlékül című műsorát a Hozomány – Erdélyi népzene régen és most / Visa című értékmentő és előremutató lemeze alapján rendezte.

A népzene színházban tematikájú előadás nemcsak a visai zenét és táncot esszenciálisan ismerő és előadó zenészekkel és táncosokkal látható és hallható, de színházi előadás is két szereplővel, akik a sajátos dialógusban a hagyományőrzés kérdéseit is feszegetik.

Az előadás koreográfusa: Szappanos Tamás
zenei szerkesztője: Koncz Gergely és Herczku Ágnes
rendező: Herczku Ágnes

A 2018-ban megjelent dupla népzenei albumnak, majd az erre a zenei anyagra épülő Emlékül című színházi folklórműsornak az elkészítésében Herczku Ágnest alapvetően két dolog inspirálta: a falusi emberek által megőrzött népzenének és táncnak a lenyűgöző szépsége, valamint az a felelősség, amire Kallós Zoltán így hívta fel az összmagyarság figyelmét: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Ez a kultúra őrzött meg minket ezer éven át Európában, ezeket a hagyományokat kötelességünk éltetni és továbbadni a következő nemzedékeknek.” Az egyik erdélyi falu, ahová az énekesnő (2005-ben) kifejezetten Kallós Zoltán útmutatásai alapján ment, a mezőségi Visa volt. Az itt rögzített dalok alapján készült el aztán a Hozomány című népzenei album, majd az Emlékül című előadás, a visai zenét és táncot esszenciálisan ismerő és előadó zenészekkel és táncosokkal, valamint azokkal a visai asszonyokkal, akik a lemezen is hallhatók. Ez azonban nem „szimpla” folklórműsor. Színházi előadás is, ahol a zene és a tánc szépségének bemutatása mellett két szereplő – sajátos dialógusban – olyan kérdéseket feszeget, amik a hagyományőrzéssel, mint olyannal onnantól kezdve felmerültek, amióta a néptánc és népzene a városi színpadra került. Emellett egy rögtönzött „gyűjtést” is láthat a néző, amiből kiderül, milyen élő szokások vannak még a faluban, mi történik a juhmérésen, hogyan kántáltak, hogyan tanultak meg táncolni, és táncolnak-e még, vagy már náluk is csak „ápolják a hagyományt”, mint egy beteget?

Kategória: Koncert
Látogatási információk

A rendevény ültetett, a vásárolt jegyek nem székhez kötöttek, helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

 

ruhatár használata ingyenes és a kiállítások, rendezvények látogatása esetében kötelező. A csomagokat, bármilyen méretű hátizsákot, esernyőt és táskát kötelező a ruhatárban elhelyezni.

 

Az online megváltott belépőjeggyel, az első két óra parkolás a Múzeum Mélygarázsban ingyenes az előadás napján. Kérjük Önöket, hogy parkolójegyeiket érvényesítsék a Magyar Zene Háza információs pultjánál a koncert előtt.

Helyszín

Magyar Zene Háza
1146, Budapest, Olof Palme sétány 3.
Go to the institution's page