Getdown Services (UK)

Március 17.
20:00
120 perc
Március 17.
20:00
120 perc
Jegyár: 7 500 Ft
A Getdown Services a brit zenei színtér egyik legizgalmasabb, legviccesebb, élőben legszórakoztatóbb friss dance-punk zenekara, amely 2026 augusztusában megjelent második albumával érkezik a Zene Házába. A Nagy-Britanniában a legjobb új zenekarént ünnepelt duó első európai turnéján érinti Magyarországot, és szerencsénk van velük, mert éppen abban a pillanatban kaphatjuk el őket, amikor teltházas angliai turnéjuk után a világ is felfigyel a kiszámíthatatlan és ellenállhatatlan élő produkciójukra.

A bristoli duó a disco, a nyolcvanas évek zenéi és a klasszikus rock által inspirálva kezdett dalokat írni, első, Crisps című 2023-as lemezüket egy kis helyi cég adta ki, 2024-ben pedig már megtöltötték a kisebb brit színpadokat, és szájról-szájra terjedt koncertjeik jó híre. 2025-ben már a legnagyobb brit fesztivál, a Glastonbury egyik legjobb koncertjét adták, így a 2026 augusztusában megjelent második albumot (Massive Champion) már komoly várakozás előzte meg, na és persze pláne az, az őszi turnéjukat, amelynek már számos állomása akár több estére is előre teltházas. Szóval a legjobb pillanatban csíphetünk el egy nagyreményű zenekart, amely új albumán számos fülbemászó, energikus dallal hívogat táncba. A Massive Champion az anarchikus öröm, a felforgató humor és a határtalan energia sodró elegye, amelyen a gyerekkoruk óta barátnak számító Josh Law és Ben Sadler még mélyebbre merül abban a sajátos világban, amelyet az elmúlt öt évben építettek fel, miközben érzelmileg és szövegileg is új területeket fedeznek fel. Ahogy a The Guardian fogalmazott: a modern brit életet kaotikus, nagy energiájú módon feldolgozó zenéjük valahol a rave, a szatíra és a társadalmi kommentár metszéspontjában helyezkedik el – és világszerte egyre több rajongót szerez nekik.

ének: Ben Sadler
gitár: Josh Law

 

https://www.youtube.com/watch?v=IDwmxAEFEoE

https://www.youtube.com/watch?v=z1xxdgtWxmw

https://open.spotify.com/album/0mL98BOnYAVFSCYV9x5ZXK

https://www.youtube.com/watch?v=hG-2wVn9XeU

 

Kategória: Koncert Pop
Látogatói információk

A rendezvény álló, a vásárolt jegyek nem helyhez kötöttek. Beengedés érkezési sorrendben történik.

A ruhatár használata ingyenes és a kiállítások, rendezvények látogatása esetében kötelező. A csomagokat, bármilyen méretű hátizsákot, esernyőt és táskát kötelező a ruhatárban elhelyezni.

A 2 órás parkolási kedvezmény a Múzeum Mélygarázsban (P1, D lépcsőház) ingyenes Liget+ regisztrációval és bejelentkezve vásárolt jegy esetén érhető el az esemény napján. Érvényesítés a P1 fizetőautomatánál a jegy QR-kódjával vagy a személyes Liget+ QR-kóddal. Nem összevonható más kedvezménnyel. Részletes feltételek itt.

 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a program ideje alatt fénykép, hang- és/vagy videófelvétel készülhet. Amennyiben az eseményen részt vesz, ráutaló magatartással hozzájárul a felvételkészítéshez. Adatkezelési tájékoztató elérhető a Zene Háza honlapján. Adatkezelési tájékoztatók

Program

Magyar Zene Háza
1146, Budapest, Olof Palme sétány 3.
Go to the institution's page