A bábu megszólal. Anna Margit (1913–1991) életmű-kiállítása

A nagyszabású, kétszázhúsz műalkotást – festményeket és grafikákat – felvonultató kiállítás minden korábbinál teljesebb képet ad a 20. század legnehezebb periódusait megélő alkotóról. A Bartók Tavasz keretében megvalósuló tárlat a művész első életmű-kiállítása.

Anna Margit az 1945–1948 között működő Európai Iskola nevű művészcsoport egyik alapító tagja és kiemelkedő képviselője. Alkotásai nehezen sorolhatók bármely képzőművészeti irányzathoz; életművének jelentős része leginkább a szürrealizmus, illetve az expresszív látásmód mentén jellemezhető.

1937-ben férjével, Ámos Imrével együtt látogatták meg Marc Chagallt Párizsban. Chagall arra biztatta őket, hogy maradjanak inkább Párizsban, de ők a nehézségek ellenére hazatértek. 1938-tól a nyarakat Szentendrén töltötték, itt teljesedett ki Anna Margit lírai festészete is. 1940 után Ámos Imrét többször behívták munkaszolgálatra, 1944 őszén látták egymást utoljára. Ámos az ohrdrufi koncentrációs táborban vesztette életét. Férje tragikus halála után Anna Margit festészete megváltozott. Az Európai Iskola keretein belül festett művein gyermeki módon, hatalmas fejjel ábrázolta – helyette szóló – bábuit, melyek az emberi léptékkel megfogalmazhatatlan szenvedést jelenítették meg. Az ötvenes és hatvanas években egyre fontosabbá vált képein az abszurd humor, a gúny. Művészetében ekkor tűntek fel a népművészet és a provinciális művészet elemei: a folklór és a giccs segítségével távolította el magától a gyászt, a tragikum összefonódott a komikummal, a nevetéssel. Késői képein bábui ótestamentumi jeleneteket idéztek meg az emlékezés szomorúságával és iróniájával.

Anna Margit az 1960-as évektől gyűjtötte a népművészeti tárgyakat, babákat és olyan egyedi hangulatú, sokszor giccses holmikat, melyek erőteljes inspirációt jelentettek festészetére is. Kiállításunkon most először mutatjuk be ezeket a tárgyakat együtt a tárgyak által megihletett festményekkel. A tárlaton Anna Margit alkotásai mellett olyan kortársainak – mindenekelőtt a férjnek, Ámos Imrének vagy Vajda Lajosnak és Farkas Istvánnak – művei is láthatók, akik valamilyen módon hatást gyakoroltak az ő művészetére is.

Kiállításunk – csaknem ötven évvel a művész utolsó tárlata után – olyan új szempontok mentén mutatja be az életművet, mint: önarckép és maszk viszonya; a nőiség sajátos értelmezése a Biblia, a mitológia vagy a tömegkultúra hatására megfogalmazott új női szerepek révén; a zsidóüldözés és a holokauszt traumájának feldolgozása; 1956 élménye; a népművészet, a giccs és a pop-art hatása, és szinte minden formában a szenvedő és túlélő ember örök problémái.

A kiállítás kurátora: Kolozsváry Marianna, művészettörténész