Egy új metropolisz művészete | Merker Dávid rendhagyó tárlatvezetése a szecesszió világnapján

A 19. és 20. század fordulóján Budapest a kontinens egyik legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa volt. Az évről évre ideáramló tíz- és százezrek új kultúrát is teremtettek, amely gyökeresen különbözött elődjeikétől.  Míg korábban a képzőművészet egy szűk elit kiváltsága volt, a főváros utcáin megjelenő plakátokkal korra, nemre és vagyoni helyzetre való tekintet nélkül minden budapesti számára elérhetővé vált a hirdetőoszlopokon elhelyezett műalkotások élvezete.

Miközben a budapestiek többsége szegényes otthonaiban hasonló körülmények között élt, mint szüleik és nagyszüleik, a közterek szédületes tempóban alakultak át. Az utcákat villamossínek hálózták be, a szinte bábeli zűrzavarban ezernyi rikkancs kiáltotta a legfrissebb híreket, az utazók közül többen olvasták a naponta többször megjelenő újságokban a legfrissebb híreket, mint ahányan ma a telefonjaikba bújnak. A város peremén egymás után nőttek ki a gyárak és a stadionok, ahova sokszor ugyanazok jártak dolgozni és szórakozni. A főutak mentén hatalmas üvegportálok mögött kávéházak márványasztalain és a mellékutcák dohányfüstös mulatóiban egyszerre zajlott az élet. Budapest levegőjében a szénpor, a lócitrom és a sercegő zsír illata keveredett és mégis: szinte bárkit rabul ejtett, aki idelátogatott.

A tárlatvezetést tartja: Merker Dávid, szociológus, a hosszúlépés.járunk? társalapítója – aki legszívesebben időutazást tenne a századforduló Budapestjére.

A kiállításról bővebben.