Stravinsky tükörben 1. – Ördögi mesék

közreműködnek: a Concerto Budapest zenészei
vezényel: Keller András
házigazda: Batta András

Batta András szavaival vezetjük fel az esteket:
Úgy tíz évvel ezelőtt voltak sorozataink Keller Andrással és a Concerto Budapesttel: zeneszerző-portrékat vittünk közelebb intenzíven érdeklődő hallgatóságnak zenében és szóban. „Szereti Ön...?” – tettük fel a régi, híres film címére utalva a kérdést. Érdekes, hogy épp Brahmsról nem sorozat. Mint ahogyan Stravinskyról sem. Lehet Stravinskyt szeretni? Fiatal koromban általában távolságtartón viselkedett vele a magyar táradalom zenész és zenekedvelő rétege, noha 1962-ben személyesen vezényelte a Zsoltárszimfóniát az Erkel Színházban. Stravinsky sokáig „gyanús” volt Kodály és Bartók országában. Nevéhez nem kapcsolódott mozgalom vagy ideológia, nem akarta megváltani a „világot”, és – Magyarországról nézve – botrányosan gyorsan váltogatta stílusait. Fokozta az idegenséget, hogy tartós lakhelyeit is cserélgette (szándékosan nem írom, hogy hazáját, mert az élete végéig Oroszország maradt). Huzamos ideig élt Svájcban, Franciaországban, s végül az Egyesült Államokban. Persze hatása elvitathatatlan volt, elsősorban Bartókra, később más magyar komponistákra is. De Kodályt hidegen hagyta. Halála (és Kodály halála) után fedeztük föl – viharos élményként – a hetvenes években. Akkoriban jelent meg magyarul Eric Walter White máig alapműnek számító könyve Stravinskyról. Elkezdtük csodálni Stravinsky tükörképét. De melyiket? Kiderült, hogy nagyon is egységes életmű az övé, csak a portré változatos. A „mutatványos” sokféle maszkot használt. Ezeket a maszkokat hozzuk közelebb, sőt: nézünk mögéjük a „Concerto” művészeivel három berszélgetős-zenélős esten a Magyar Zene Házában, a sokatmondó cím szellemében: „Stravinsky tükörben”. Izgalmas lesz, mert a tükörbe nemcsak mi nézünk bele, hanem – képletesen – Stravinsky is. Ugyanis egymásra reagáló, egymást tükröző műveket választottunk a nagy életműből, egy-egy hívószó alapján.

Az „Ördögi mesék” az ördög népi és világirodalmi figuráján keresztül visznek el Stravinsky életútjának első, orosz korszakába (Petruska, A katona története) illetve a Faust-történet angol verzióját felidézve a már Amerikában komponált, de Velencében bemutatott főmű, a The Rake’s Progress (Az aranyifjú útja) segítségével.